K. jókislány. K. sohasem sír. K. átalussza az éjszakát.
Rájöttem, mindez nézőpont kérdése. Emlékszem, vajúdás közben a legnehezebb a mellettem fekvő lány sikoltozásait volt hallgatni. Mert folyton arra gondoltam, hogy na, ha ez a lány ennyire szenved, akkor én még nagyon messze vagyok a dologtól… és annyira meghatott a szenvedése, hogy egy idő után, mikor már elvitték mellőlem, elkezdtem kérdezgetni a szülésznőt, hogy mi lett szegénykével. Szegényke, emlékszem, ezt a kifejezést használtam (persze olaszul), és még hozzátettem, hogy annyira szenvedett. Erre a szülésznő rámnézett, megnézte a CTG papirt és nagyon határozott hangon, de mosolyogva ezt mondta: Te is szenvedsz, majd megvizsgált és a következő mondata már az volt: irány a szülőszoba! Ekkor jöttem rá először, hogy mindenkinek más a tűréshatára.
A minap először mentünk próbakirándulásra K.-val, mindössze 10 km-re merészkedtünk, egy szép kis helyre, ahova korábban is gyakran jártunk M-mel még a kislányunk születése előtt. Gyönyörűen rá lehet látni a tengerre a középkori házak közül. K., amint beraktuk a gyerekülésbe rázendített, főleg azért, mert gyakorlat híján Anyukája és Apukája túl sokat babrált a biztonsági övével. De amint beindult a kocsi Ő is elhallgatott. Amikor átraktuk a kocsiülésből a kenguruba szintén sírdogált egy kicsit, de pár lépés után megnyugodott és utána már nyugodtan sétálgattunk. Mivel nem akartam nyilvános helyen szoptatni, vittük a cumisüveget, amibe már előre elkészítettem a tejet. Így legalább kipróbáltuk azt a termikus táskát is amit ajándékba kaptunk. Örömmel jelentem, működik, a tejcsi meleg maradt. 😉
A kisboltban már ismertek minket, csináltattunk egy szendvicset a helyi sonkából, így aztán az egész család békésen falatozott a parkban, majd elindultunk vissza a kocsihoz. Hazafelé, K. a 10 perces út kb. felénél sírva fakadt és egészen hazáig sírt. Nos, mindezek ellenére szerintem a kirándulás jól sikerült, nagyon örültem, hogy végre kiszabadultunk otthonról és felbátorodtam a következő kalandokra. M. viszont teljesen kimerült, szerinte az egész út kész tragédia volt, a gyerek végig sírt és túl korai volt még ez a sok mocorgás…
Nézőpont kérdése
2009 április 11. | Szerző: olaszhon
K. jókislány. K. sohasem sír. K. átalussza az éjszakát.
Rájöttem, mindez nézőpont kérdése. Emlékszem, vajúdás közben a legnehezebb a mellettem fekvő lány sikoltozásait volt hallgatni. Mert folyton arra gondoltam, hogy na, ha ez a lány ennyire szenved, akkor én még nagyon messze vagyok a dologtól… és annyira meghatott a szenvedése, hogy egy idő után, mikor már elvitték mellőlem, elkezdtem kérdezgetni a szülésznőt, hogy mi lett szegénykével. Szegényke, emlékszem, ezt a kifejezést használtam (persze olaszul), és még hozzátettem, hogy annyira szenvedett. Erre a szülésznő rámnézett, megnézte a CTG papirt és nagyon határozott hangon, de mosolyogva ezt mondta: Te is szenvedsz, majd megvizsgált és a következő mondata már az volt: irány a szülőszoba! Ekkor jöttem rá először, hogy mindenkinek más a tűréshatára.
A minap először mentünk próbakirándulásra K.-val, mindössze 10 km-re merészkedtünk, egy szép kis helyre, ahova korábban is gyakran jártunk M-mel még a kislányunk születése előtt. Gyönyörűen rá lehet látni a tengerre a középkori házak közül. K., amint beraktuk a gyerekülésbe rázendített, főleg azért, mert gyakorlat híján Anyukája és Apukája túl sokat babrált a biztonsági övével. De amint beindult a kocsi Ő is elhallgatott. Amikor átraktuk a kocsiülésből a kenguruba szintén sírdogált egy kicsit, de pár lépés után megnyugodott és utána már nyugodtan sétálgattunk. Mivel nem akartam nyilvános helyen szoptatni, vittük a cumisüveget, amibe már előre elkészítettem a tejet. Így legalább kipróbáltuk azt a termikus táskát is amit ajándékba kaptunk. Örömmel jelentem, működik, a tejcsi meleg maradt. 😉
A kisboltban már ismertek minket, csináltattunk egy szendvicset a helyi sonkából, így aztán az egész család békésen falatozott a parkban, majd elindultunk vissza a kocsihoz. Hazafelé, K. a 10 perces út kb. felénél sírva fakadt és egészen hazáig sírt. Nos, mindezek ellenére szerintem a kirándulás jól sikerült, nagyon örültem, hogy végre kiszabadultunk otthonról és felbátorodtam a következő kalandokra. M. viszont teljesen kimerült, szerinte az egész út kész tragédia volt, a gyerek végig sírt és túl korai volt még ez a sok mocorgás…
Oldal ajánlása emailben
X