indulunk haza…

2009 február 20. | Szerző: olaszhon |

Végre itthon 

Mint mondtam, vasárnap született. Hétfőn rejtések okokból úgy döntöttek, hogy antibiotikumot kap. Na, ekkor már tudtuk, hogy baj van: tuti hogy nem vihetjük haza 3 nap után, hiszen a kúra legalább 6 napig tart. Szombatra be is fejeződött volna, de ki hallott már olyat, hogy vasárnap valakit hazaengedjenek a kórházból? Hétfőn még megfigyelték, na és reméltük, hogy kedden végre, végre…

 

Ezek a hülye orvosok az utolsó napig titkolóztak, és mivel minden nap csak 12 és 13 óra között lehetett velük beszélni, rettentő idegesen vártuk minden nap ezt az időpontot, hogy megtudjunk végre valamit. Szerencsére én közben már jól összebarátkoztam a nővérkékkel és tőlük nagy nehezen megtudtam, hogy jó esély van arra, hogy kedden végre hazamehetünk. Én elhagyhattam volna a kórházat de semmi kedvem nem volt nélküle hazamenni. Mikor azon a bizonyos éjjelen M-el elindultunk a kórházba úgy terveztük, hogy már csak hármasban jövünk vissza, és én így is szeretném.

 

Annyit azért megtanultam, hogy az orvosoktól jobb nem kérdezni semmit. Az éjszakás nővérkének viszont vittem egy tábla csokit és cserébe megmutatta a teljes klinikai dokumentációt és végre választ kaptam mindarra, amit napok óta hiába kérdeztem az orvosoktól. Az Apgarja 9/10 volt, húúú, fellélegeztem, nincs itt semmi gond. És azt is megtudtam, hogy fizetség fejében, miután elhagyjuk a kórházat el lehet majd kérni az összes klinikai dokumentáció másolatát. Szóval utólag majd mindent megtudunk.

 

Kedden 11-kor elcsíptem a folyosón egy orvost, de még akkor is csak nagyon visszafogottan annyit mondott a kérdésemre, hogy hazaengedik-e, hogy majd délben meglátjuk. No, mi az az egy óra várakozás 9 nap után? Kivártuk, és végre kimondták a boldogító igent. Akár azonnal is vihetjük. Tiszta hülyék, hát arra fel kell készülni, főleg a babonás olaszoknál… így aztán elrohantunk a babakocsiért meg a legszükségesebbekért és K. úgyis mint Kislányom végre kiszabadult a kórházból és elindult élete első nagy utazására… haza.

 

10 nap állandó neonfény és bezártság után végre meglátta a napocskát. Mennyi mindent fel kell még fedeznie! A sötétet-világosságot, a meleget-hideget hiszen eddig egy steril, folyamatosan fűtött és világított szobában volt. Éljen, éljen végre itt van velünk és végre mindent bepótolunk.